Esküvői ajándék szülőknek

Kategória: Ajándékozás, Minden cikk
Cimkék:

Esküvői ajándék szülőknek – mert esküvőzni jó!
Avagy mit is adjunk ajándékba a szüleinknek, mikor házasodunk…

Van az a szokás, hogy az örömszülők ajándékot kapnak a fiatal pártól, ezzel köszönve meg azt, hogy felnevelték számunkra párunkat. És ugyanezzel a lendülettel el is visszük otthonról anyu-apu kedvencét. 🙂 Jobb esetben már korábban független életet élt és nem én leszek az, aki először mutatja meg neki a mosógép használatát. De kinek mi jut, ugye.

Na, mivel mi alapból nem megszokott módját választottuk az esküvő szervezésének, így ebben sem akartuk a virág-pia kombót adni a szülőknek. Akkoriban sok választás nem lévén fotókönyvet kaptak, de nem ám a most kapható kommersz változatot. Szerencsénkre nagyszerű fotós házaspár útját kereszteztük, akik kartonra kasírozott megoldást intéztek nekünk, gyönyörű díszkötéssel, az elején is fotóval, csodás lett a végeredmény.

Na, de most már megtehetjük, hogy a fafotó nyomtatás korát élve még ötletesebb ajándékot adjunk jóanyánknak, jóapánknak búcsúzóul. Nyilván ezt is, akár csak a fotókönyvet az esemény után tudjátok átadni, ahogy a fotós elkészült a fotóitok feldolgozásával.

Mi csináltunk magunknak, illetve a szüleinknek ilyen meglepetést, ami azóta is örök dísze a lakásoknak.
Csináljatok ti is!

VarázsFotó

Fotó: Subjective Photography Bódis Lina és Bódis László | http://linabodis.com/

 

Címkefelhő

Kedves Vásárlónk,

A Varázsfotó a jövőben a MediaMarkt-nál, az alábbi linken érhető el.

https://kepdekor.mediamarkt.hu/

Itt a “Típus és forma választása” menüben válaszd a “fa fotókép” -et.

Megértésedet nagyon köszönjük!
A Varázsfotó.hu csapata